Dr. Horváth Tímea

Ügyvéd

+36 70 600 8088

3525 Miskolc, Déryné utca 10.

Bemutatkozás

Üdvözlöm honlapom látogatói között, Dr. Horváth Tímea ügyvéd vagyok. Jogi tanulmányaimat a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi karának jogász szakán folytattam, jogi diplomámat 2013-ban szereztem “cum laude” minősítéssel.

2013-tól klasszikus polgári jogi területekkel foglalkozó ügyvédi irodában helyezkedtem el ügyvédjelöltként.  2018-ban szereztem meg jogi szakvizsgámat, és 2018. augusztus 1. napjától folytatom önálló ügyvédi tevékenységemet a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Ügyvédi Kamara tagjaként.

Ügyfeleim, megbízóim számára érdekeiket leginkább szem előtt tartva munkám során arra törekszem, hogy költséghatékony, gyors és szakszerű megoldásokkal szolgálhassak peres, vagy peren kívüli eljárásokban egyaránt.

Jogi tanácsadás

Ne halogassa jogi ügyeit mindaddig, amíg kicsúszik a határidőkből, vagy megszűnik a jog érvényesíthetősége.

A személyes konzultációra hozza magával az ügyben keletkezett iratait, hogy azokat az eljáró ügyvéd áttekintve választ adhasson kérdéseire, és szükség esetén az ügyben kapott megbízás alapján megtehesse a szükséges lépéseket.

A személyes találkozás során választ kap arra, hogy az Ön ügyében milyen kimenetelre lehet számítani, figyelembe véve minden lehetőséget és megoldást, költséghatékonyságának szem előtt tartásával. 

Szolgáltatások

Ingatlanjog

Ingatlan adás-vétel, tulajdonjog, bérleti szerződések, haszonélvezeti jog, ajándékozási szerződés, stb.

~

Hagyatéki ügyek

Öröklési rend, végrendelet, stb.

i

Gazdasági társaságok, civil szervezetek

Társasági jogi tanácsadás, gazdasági társaságok alapítása, stb.

Követeléskezelés

Kintlévőségek, követelések érvényesítése, fizetési meghagyásos eljárás, peres eljárás, stb.

Szerződések joga

Kintlévőségek, követelések érvényesítése, fizetési meghagyásos eljárás, peres eljárás, stb.

Büntetőjog

Meghatalmazott védőként valamennyi eljárási cselekményen részt veszek.

Vegye fel velem a kapcsolatot!